Tapasztalataink szerint sajnos több leendő cégtulajdonos, illetve cégvezető követi el azt a hibát, hogy csak azután keres adótanácsadót, illetve könyvelőt miután a cégalapítás már megtörtént és adott esetben az adózási mód is kiválasztásra került a közjegyző, illetve alapító ügyvéd által. 

Különösen a németországi jelenlétet tervező cég, illetve magánszemély tulajdonosoknál lenne azonban fontos, hogy ezt megelőzően kerüljön sor egy konzultációra kollégáinkkal, ugyanis nem feltételnül a legkézenfekvőbb vállalkozási forma a legoptimálisabb és legkedvezőbb adózási szempontból. Ugyanakkor mérlegelni szükséges egyébb szempontokat is, így többek között eldöntendő, hogy például egy kedvezőbb adózású Gbr-t választja-e a cégalapító egy ugyan drágább viszont korlátolt felelősséget biztosító GmbH vagy nem önálló kirendeltség (ú.n. Zweigniederlassung) helyett. 

Fontos a németországi tervezett létszám is, amennyiben a cég vállalkozási szerződéssel (ú.n. Werkvertraggal) kíván külföldön dolgozni. A 2011.-es teljes szolgáltatási szabadság (ú.n. Dienstleistungsfreiheit) óta hangsúlyos téma a magyar cégek lehetősége Nyugat-Európai munkaerőkölcsönzési lehetősége is. 

Fentiek megvitatása miatt ajánljuk, hogy már a cégalapítás, illetve külföldi fióktelep nyitás előtt vegye fel irodánkkkal a kapcsolatot, hogy vállalkozása már az elejétől kezdve megfontolt alapokon nyugodjon.